A kerttrade kereskedelmi kft.-t – különböző német cégek magyarországi kereskedelmi képviseleteinek, szaktanácsadási tevékenységének átvételére, valamint a saját kereskedelmi és importtevékenységének kialakítására – hazai befektetők alapították 1992-ben. Cégünk közvetlenül Budapest közelében a Dunavarsányi Ipari Parkban - az M0-ás autópályáról is jól megközelíthető helyen - található. Alapítás óta foglalkozunk a német Erbslöh és Begerow cégek termékeinek Magyarországi forgalmazásával. Habár az egyik alapító, Fórizs Sándor neve már korábbról is ismerősen cseng a borászok körében, hiszen már a cég megalakulását megelőző 15 évben is borászati technológiákkal, borászati gépekkel, (szeparátorok, hőcserélők, stb.), valamint borászati és gyümölcslékezelő anyagokkal foglalkozott. Ebben az időben készültek az első, rendszerezett, magyar nyelvű - a modern borászati anyagokat már tartalmazó - technológiai leírások, prospektusok és váltak rendszeressé az alapborászatot, ill. a világújdonságokat ismertető előadások a borászok számára. Ebből fakadóan nyugodtan állíthatjuk, hogy a mai kerttrade -ben több mint három évtized szakmai tapasztalata van jelen. Ezzel a tapasztalattal - illetve beszállítóink ennél sokkal régebbi tapasztalatával felvértezve - nyugodtan kijelenthetjük, hogy a kerttrade a minőségi borkezelés szakérője. Cégünk az alapítás óta sikeresen működik, és az évek folyamán folyamatosan fejlődött:
- Kiépítette saját logisztikai raktárbázisát.
- Kibővítette szállítóinak körét, akik alapvetően az Európai Unióból származnak.
- Kialakította szaktanácsadási és eladási rendszerét.
- Rendszeres szakmai rendezvényekkel, előadásokkal járul hozzá a Magyar borászat szakmai fejlődéséhez.
- Kialakította kerttrade partneri (viszonteladói) rendszerét, mely folyamatosan bővül.
- 2004 óta HACCP élelmiszerbiztonsági tanúsítvánnyal rendelkezik.
- 2005-ben megszerezte az ISO 9001-es szabványnak megfelelő minősítést.
- Megalkotta a borkezelő anyagok kis kiszerelésű sorozatát, melyek csomagolása a 2007-es évben a piaci igényeknek megfelelően megújult.
Italtechnológiai anyagainkat ajánljuk: 
- Borászati technológiákhoz,
- söripari technológiákhoz,
- gyümölcslégyártási technológiákhoz,
- minden egyéb italipari, ill. „folyékony élelmiszer” gyártási technológiához
A kerttrade kft. foglalkozik továbbá az alábbi műanyag termékekkel:
- Műanyag félkész termékek:
- építési, -szerelési feladatokra,
- promóciós, dekorációs, reklámipari tevékenységekre,
- ipari felhasználási célokra,
- nyomdaipari alkalmazásokra,
- építészeti, belsőépítészeti megoldásokra
|